12 hónap után itthon – Vera szlovéniai önkéntessége

Sziasztok!

Darabont Vera vagyok és néhány hete értem haza az egy éves ESC programomról, melyet a
szlovéniai Skofja Lokában töltöttem. Sokféle érzés kavarog most bennem, de az biztos, hogy eddig
életem egyik legizgalmasabb, legtartalmasabb évén vagyok túl és habár kihívásból sem volt kevés,
örömteli emlékből messze több van 🙂

Korábbi posztjaimban már beszámoltam a munkáról amit végeztem: egy sajátos nevelési igényű
gyerekeknek fenntartott iskolában, egy gyerekotthonban és egy délutáni foglalkoztatóközpontban
dolgoztam, de a Covid miatt néhány másik alapítvány munkájába is bekapcsolódtam online. Én az
itthoni életemben egyébként gyermekpszichológusként dolgozom, de az önkéntes pozíció és a
szlovén nyelvismeret hiánya miatt alapvetően kint nem ebben a minőségemben voltam jelen – és ezt
borzasztóan élveztem! Szeretem a szakmámat, de nagyon üdítő volt egy kicsit másként működni:
asszisztálni a tanároknak, foglalkozásvezetőknek, megfigyelni és alkalmazni az ő pedagógiai
módszereiket és alapvetően “csak” jól érezni magam a gyerekekkel, megnevettetni őket, lekötni a
figyelmüket stb. Korábban én erről nem igazán tudtam, de Szlovéniában elég sok dél-balkáni
bevándorló család él, az ilyen származású gyerekeknek pedig a nyelvi, kulturális és anyagi hátterük
sokszor nagyon más, mint a helyieknek. Érdekes és megtisztelő volt számomra a sok különböző
helyzetből érkező gyerkőccel lenni, tanulni tőlük és talán kicsit segíteni őket, megszínesíteni a
mindennapjaikat. Szakmailag és emberileg is rengeteg tudással és élménnyel gazdagodtam általuk és
a mai napig kicsit szomorú vagyok, hogy a járványhelyzet miatt sok közös élményről maradtam le –
de a közösen átélt dolgokért hatalmas hálát is érzek.

Amit még biztosan magammal viszek ebből az évből, azok a kapcsolatok, amiket építettem.
Lakóközösségünk nemzetközi önkéntesei közül mindenkivel szoros barátságba kerültem és már
néhány nap után is hiányoznak a közös vacsorák, az esti filmnézések, a kártyapartik, a kirándulások
és a vég nélküli viccelődések. Tudom, hogy nehéz lesz kapcsolatban maradni, amikor Európa 5-6
külön pontján leszünk, de már be van tervezve jó néhány videóhívás és közös program, bízom benne,
hogy meg is fognak valósulni. Ezen kívül lett néhány közeli szlovén barátom is, akiktől rengeteget
tanultam a helyi szokásokról, mentalitásról és akiket remélem rendszeresen meglátogatok majd.
Szomorú vagyok, hogy ennyi fontos embert kell mostantól jó ideig nélkülöznöm, de nagyon
szerencsésnek is érzem magam, hiszen csak akkor nehéz az elválás, ha szuper társaságban voltál – ez
pedig rám mindenképpen igaz.

Muszáj még megemlítenem magát az országot, hiszen Szlovénia elképesztően gyönyörű. Egy év alatt
sem sikerült bejárnom minden zugát: még mindig van számos kanyargós út, hegycsúcs, kristálytiszta
hegyi patak vagy éppen történelmi kis városka, ami a felfedezésemre vár. Amennyire pici az ország
annyira változatos és alföldi, majd később nagyvárosi lányként 12 hónap alatt sem tudtam
megszokni a magas hegyek és a vad erdők folyamatos jelenlétét. A nyár második felében már nem
dolgoztam és sok családtagom, barátom kijött meglátogatni. A legtöbben még nem voltak
Szlovéniában és őket is teljesen ámulatba ejtették az ország szépségei, a hegyi túrák és a rengeteg
látnivaló. Annyira örülök, hogy ez a Csodahely ilyen közel van Magyarországhoz és hogy komolyan és
őszintén tudom azt ígérni, hogy rendszeresen vissza fogok térni látogatóba.

Összességében nagyon jó döntésnek érzem, hogy tavaly belevágtam ebbe a kalandba és minden
akadállyal együtt sem cserélném el semmiért. Ha esetleg most gondolkozol azon, hogy nekikezdj-e
egy ESC önkéntességnek, akkor én mindenképpen azt mondom, hogy érdemes! Csak egy kis bátorság
kell és annyi kaland vár rád, hogy még évekig mesélheted 🙂 !

Vera

Fogadó szervezet:

Familija – izobraževalni in terapevtski center

Vera korábbi posztjait elolvashatod itt és itt