Helyzetjelentés Szlovéniából – a tény, hogy egy ilyen nehéz helyzettel is meg tudok küzdeni nagy önbizalmat ad

Sziasztok!

Darabont Vera vagyok, Szlovéniában, Skofja Lokában önkénteskedem tavaly augusztus óta, körülbelül most tartok a projektem felénél. Igen, jól gondoljátok, a mostani, covid által meghatározott időszakban a külföldi önkéntesség is eléggé máshogyan alakul a tervekhez képest, de azért nem minden változás negatív.

Az első körülbelül két hónap az elvárások szerint zajlott: önkéntestársaimmal megérkeztünk, birtokba vettük közös lakásunkat, utazgattunk, ismerkedtünk a helyi kultúrával, a leendő munkahelyeinkkel és el is kezdtünk dolgozni, mindenki a maga helyén. Néhány dolgot leszámítva (pl. maszk, fertőtlenítés) az élet a covid előtti időszakhoz hasonlóan zajlott. Október közepén azonban bejelentették a vírus második hulláma miatti korlátozásokat, aminek következtében szinte mindegyikünk munkahelyét bezárták és online működésre állították át. Tilossá vált előbb a megye, majd a város önkormányzati határainak elhagyása és egyre kevésbé volt lehetőség személyes találkozásra bárkivel, aki nem a háztartásunk része. Persze ez elég nagy sokként ért minket, de még reménykedtünk, hogy csak néhány hétig tartanak majd a nehézségek és hamarosan visszaállhatunk a régi kerékvágásba. Sajnos nem így lett, így kénytelenek voltunk berendezkedni a hosszútávú karanténéletre.

Mivel én egy sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó iskolában és egy gyerekotthonban dolgoztam az első félévben, sajnos egy-két online órába való bekapcsolódáson kívül nem sokat tudtam a virtuális térben együttdolgozni a munkahelyeimmel. Munkaórákra azonban az önkéntességem dokumentációja és a saját jóllétem miatt is szükségem volt, ezért igyekeztem mindenben segíteni azokat az önkéntestársaimat, akik aktívabban tudtak dolgozni ebben az időszakban is. Egy útjukat vesztett fiatalokkal foglalkozó szervezet például nagyon hatékonyan át tudott állni az online működésre, az ott dolgozó lakótársam pedig többször megkért, hogy vele közösen vagy akár egyedül is tartsak nekik beszélgetéseket, műhelyfoglalkozásokat a saját szakterületemen (pszichológia). Ez kezdetben nagy kihívást jelentett, mivel én elsősorban gyerekekkel szoktam foglalkozni, de később az egyik kedvenc karantén alatti munkám lett. Ezen kívül néhány szociális szférába tartozó alapítvány nyitva maradhatott, hogy egyéni foglalkozásokat tartson a gyerekeknek – habár ezek a helyek sem hozzám tartoztak eredetileg, itt is segítettem amennyit tudtam. Persze akadt mindig néhány adminisztrációs, irodai munka is, mellyel a koordinátorunknak segítettünk, valamint a lakásunk egy részének felújítása és a jövő évi önkéntesek keresése is lekötötte munkaóráinkat.

A hangulatunk eléggé hullámzott ebben az időszakban, nehéz volt nem arra gondolni, hogy mi mindenről maradunk le, meddig nem találkozhatunk vajon kollégáinkkal és a gyerekekkel, mennyi idő telik el így stb. Másrészt viszont, ahogy egyre szűkült a világ és szinte kizárólag a saját háztartásunkkal tarthattuk a személyes kapcsolatot, egyre inkább éreztük milyen szerencsések is vagyunk – hiszen a mi háztartásunk hat, különböző országból érkező fiatalból áll. Sokak számára a mostani időszak a magányt jelenti, de mi a legszigorúbb korlátozások idején is tudtunk egymásra támaszkodni, akár egy jó beszélgetésre, egy társaspartira vagy épp egy szűk körű házibulira támadt kedvünk. Azt hiszem ez a helyzet nagyon megerősítette a köztünk lévő kapcsolatot is: mostanra egyfajta családként tekintünk egymásra, akikre bármikor számíthatunk. Ami pedig szintén nagyon sokat segített, a gyönyörű természet volt. Skofja Loka legszűkebb környezetében is nagyon sok erdő, mező és szép hegy van, a szlovén tél pedig gyönyörű! A rendszeres túrák egyértelműen hozzájárultak ahhoz, hogy nem fordultunk be teljesen ebben az időszakban.

Karácsonyra szerencsére mindannyian haza tudtunk utazni, ami csodás feltöltődési lehetőség volt, januárban pedig a korlátozások lassan-lassan enyhülni kezdtek. Mostanra az az érdekes helyzet állt elő, hogy amíg otthon ismét minden bezárt, addig itt – szigorú feltételek mellett – újra nyitva vannak az iskolák, újra lehet gyerekcsoportokat tartani, többé-kevésbé szabadon utazni. Így nekem is egyre több személyesen végezhető munkám akadt és mostanra mindkét régi helyemre (iskola és gyermekotthon) tudok járni és a második félévre tervezett munkahelyem, egy délutáni foglalkoztatócentrum is szívesen lát. Nem tudjuk ez a szerencsés helyzet meddig tart, sajnos könnyen lehet, hogy egy újabb hullámnyi bezártság vár ránk, de addig is igyekszem töltekezni a mostani lehetőségekből és bízni abban, hogy bárhogyan is lesz, abból ki fogom tudni hozni a maximumot.

Összességében, ha most jönne egy jótündér, aki visszamenőlegesen is el tudná törölni a koronavírust, biztosan élnék a lehetőséggel, hiszen az ember csak egyszer lehet ESC önkéntes hosszú projektben és sajnos az enyém sok mindenben máshogy alakult, mint szerettem volna. Másrészt viszont úgy érzem, hogy ez az időszak mindenki számára embertpróbáló és szerencsésnek érzem magam, hogy engem a monotonitás és a magány a helyzetem miatt sokkal kevésbé tudott elérni, mint sokakat. Habár sok tervezett program elmaradt, számos olyan területen fejlődtem, amire egyáltalán nem is számítottam – és önmagában a tény, hogy egy ilyen nehéz helyzettel is meg tudok küzdeni nagy önbizalmat ad. Úgyhogy igyekszem reménnyel nézni a jövőbe és bízni abban, hogy bármit is hoz ez a nehéz helyzet és a projektünkből hátralévő öt és fél hónap, én és társaim mind sikeresen nézünk majd szembe vele 🙂

Fogadó szervezet és projekt:

Familija – izobraževalni in terapevtski center, Kids in Action 8 – United in Solidarity

https://europa.eu/youth/solidarity/placement/25369_en

Program leírása: https://www.docdroid.net/6Odn0ar/kids-in-action-8-infoletter-april-pdf