Ökogazdálkodás a világ másik felén

2016.11.23.
Ökogazdálkodás a világ másik felén

Az SCI Hungary-n keresztül idén nyáron volt szerencsém bő fél hónapot Japánban tölteni, régi, már-már a feledés homályába merült emlékeket felidézve. Évekkel korábban cserediákként Tokió környékén éltem, így a helyismeretem nagyon jól jött érkezéskor. Régi ismerősöket, iskolatársakat kerestem fel az első pár napban, amíg el nem jött a tábor kezdete. Rendkívül jól esett régi ismerős helyeken nosztalgiázni, Tokióban bolyongani.

A tábor választásnak csak 1-2 komoly feltétele volt részemről – minél távolabb a civilizációtól, minél nomádabb környezetben. A másik, hogy környezetvédelmi témájú, gazdálkodós tevékenységbe kóstolhassak bele. És ha mindez Japánban kombinálódik az külön öröm!

A tábor június 17 és június 26-a között zajlott, Tokiótól messze a nyugati partvidék közelében, amihez távolsági busszal át kellett szeljem Japán főszigetét, Honshut. A tábornak helyet adó falu a Japán Alpok vonulatai közt bújik meg, Nagano megyében, Hakuba város közelében. Hogy könnyebb legyen elképzelni a helyi domborzati viszonyokat annyit elárulok, hogy évekkel korábban itt, ezekben a völgyekben és lankákon, rendeztek 1998-ban téli olimpiát. Egy völgytalpi kisváros volt a találkozási-pontunk – a másik két önkéntes sráccal és a vezetőnkkel. Egy tajvani és egy angol sráccal fújt össze a szél. Érdekes brigádunk lehetett kívülről nézve: egy filmrendező tanonc, egy fogorvos tanonc és egy geográfus bandukol a japán rengetegben, illetve lohol a helyi viszonyokhoz szokott vezetőnk – Mune-san után. A falu vagy közösség, ahová utunk vitt valóban távol esik minden civilizációtól, majd 2 óra gyaloglás után pillantottuk meg a hegyoldalban a legfeljebb tucatnyi házból álló falut.

Késő délutánra érkeztünk meg, kifújtuk magunkat az ódon japán stílusú szállásunkon, majd estefelé a közös vacsora alkalmával bemutatkoztunk és kaptunk egy gyorstalpalót a közösség működéséről és a helyi viszonyokról. A helybeliek alapvetően kedvesek voltak, még ha néhányan eleinte mogorvának vagy zárkózottabbnak tűntek is. Általában tolmács is érkezik az önkéntesekkel, idén azonban kevés volt az önkéntes, így tolmács sem érkezett. A japán volt a fő nyelv, bár a végére egyre többen belejöttek az angolba – szokás szerint csak szégyenlősködtek.

A falu szinte trópusi környezetben van, nehéz elhinni, hogy télen olykor-olykor 2-3 méter hó esik, bár a szemközti hegycsúcsok még június végén is ezüstösen csillogtak a nyári napsütésben. A falu nagyjából 7-800 m magasan a tenger szintje felett található és az esős évszaknak köszönhetően nap-nap után jelentős mennyiségű égi áldásban volt részünk. Néhány alkalommal egész éjjel esett zuhogott. Egyetlen étkező található az egész faluban, mindenki együtt étkezik, vizet a ház alatti patakból merítenek, azzal főznek, mosnak és tisztálkodnak. A patak vizét a falu felsőbb részén direktben is isszák, ezt nekünk is volt szerencsénk kipróbálni egy tikkasztó, melós délutánt követően.

ebed

A napi rutint elég hamar sikerült felvenni, bár a kora reggeli fél 6-os ébresztőt elég nehezen viseltük. Szerencsére az étkezések után mindig volt egy kis szünet, így összességében nem voltak fárasztóak a napok, de a munkán kívül már nem igazán maradt másra energiánk. Szerettem volna hegyet mászni, de egyrészt az ebéd utáni 1 órás pihenő is kevésnek bizonyult, valamint a japán hegyek sem tekinthetőek könnyű terepnek. Csak az utolsó napon sikerült rávenni a helyi botanászt, hogy kicsit vigyen körbe. További ok az egyedül túrázás ellen, hogy ezen a környéken hirtelen megugrik a mérges kígyókkal vagy medvével való találkozások valószínűsége. A falu is villanypásztorral van körbevéve a medvék és vaddisznók távol tartására. A japán házak egyik negatív tulajdonsága, hogy rendkívül rossz a hangszigetelésük, így a szél mozgatta ajtólapok állandóan a motoszkálás érzetét keltették bennem.

A tábort a rizs gyomlálásának és a bab ültetésének idejére időzítették, így számos nap telt egyik vagy másik tevékenységgel, közben persze volt, hogy mást ültettünk, gyomláltunk vagy a helyi jószágállományt képező kecskék és tyúkok ellátásában segédkeztünk. Esős napokon a fedés alatti favágás volt terítéken vagy zöldségpucolás. Konyhanyelven bár, de egész jól megértettük egymást a fő zöldségtermelő sráccal, számos hasznos tapasztalatot cseréltünk.

utolso_reggelPárosával voltunk beosztva a fő étkezések elkészítésére, így bepillantást nyerhettünk mi is kerül itt az asztalra. Ha az ide érkező látogatók ellátásáról nem a kertből származó alapanyagokat felhasználva kellene gondoskodniuk, teljesen önellátóak lennének. A hús az egyetlen amiből jószerével ünnepnapokon jut, de az nem is feltétlenül baj. A kulturális tapasztalatcsere alkalmával igyekeztem hazai ízeket varázsolni az asztalra: spagetti, benne piros arannyal és palacsinta eper ízű pudinggal. Egy másik alkalommal pedig kenyeret sütöttünk, keverve az én tapasztalataimat és a helyi fűszereket. Nekem hazai ízeket idézett. 🙂 Ha már itt tartunk nagyon dicsérték a hazai szilva pálinkát, felettébb ízlett nekik csak az erejéhez nincsenek szokva.

Érdekes tapasztalat volt, hogy a fiatalok közül jópáran felsőfokú végzettséggel rendelkeztek és a nagyvárosi léttel eltelve inkább vidéken próbálnak kibontakozni. A kisgyerekes családok tovább színesítették a palettát. Számtalan élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam, nehéz volt a búcsú és a tokiói kapszulahotelben töltött éjszaka még furcsábban esett. A japán vidék mindig is jobban vonzott, mint a nagyváros és ez az út csak tovább erősítette bennem a vonzódást. Nehéz szívvel indultam haza.

Köszönettel tartozom családomnak és barátaimnak, hogy kitartottak és támogattak és legfőképp hogy elviselik eme hóbortomat!

Köszönettel tartozom továbbá az SCI Hungary-nek is, hogy lehetővé tették számomra a kiutazást és hasznos útravalóval láttak el a kiutazás előtt!

Körmöndi Barnabás
Budapest, 2016-10-29