Önkéntesként az Egyesült Államokban – 5. rész

2015.07.03.

Sziasztok!providence 1

Vakációs élményeim második része következik. New York után New Haven volt az úticél, ahol egy gyönyörű zöldövezeti városrészben volt a szállásom. A vendéglátóim fantasztikusak voltak, órákat töltöttem el a kertjükben, beszélgettünk és pizzát ettünk. Épp akkor virágzott az orgonabokor, mondtam, hogy nagyon tetszik, ez a kedvenc virágom. Elmentem várost nézni, és mire visszajöttem, EGY CSOKOR ORGONA VOLT A SZOBÁMBAN!!!! 🙂

Gyönyörű parkokat láttam, egy kedves antik üzletet, ellátogattam a Yale egyetem művészeti galériájába, éééés jártam egy kávézóban, amely egyben könyvesbolt is volt!!! Aki ismer, tudja, hogy imádom a kávézókat és a könyveket, szóval ezen a ponton gyanakodni kezdtem, hogy véletlenül elírták a város nevét, és az valójában New Heaven (Új Mennyország). 🙂

Végül, de nem utolsósorban Providence felé vettem az irányt, amely Rhode Island államban található. Itt két különböző helyen szálltam meg, egy lánynál, aki taxisofőrként dolgozik és van egy valószínűleg halhatatlan macskája (19 éves!), valamint egy Fülöp-szigetekről betelepült családnál. Egy anyuka, két tündéri kisgyermek  (képeken) és egy nagymama fogadott, mégpedig úgy, mintha családtag lettem volna. Vacsorára különleges ázsiai specialitást ettünk, persze evőpálcikákkal, ami senkinek sem jelentett problémát. Engem kivéve. A hároméves kisfiú egy ideig nézte, ahogyan oroszlánt megszégyenítő kitartással vadászom a tányéromban lévő, szökésre hajlamos táplálékra, végül megsajnált, és azt mondta:

– Régen én sem tudtam pálcikákkal enni. Ha akarod, kölcsönadom a bébi evőpálcikámat, azokkal könnyebb. Én már nagy vagyok, nem használom.

Hálásan elfogadtam az ajánlatát. A bébi evőpálcika úgy néz ki, mint egy csipesz, tehát a két vége nem csúszik szét, és három lyuk is van rajta az ujjaknak, a nagyfiú azt is megmutatta, melyiket hová kell tenni. A végén egy helyes műanyag kiskacsafej volt. Ezzel az eszközzel sikeresen elfogyasztottam az egyébként mennyei ételt. Ezután a kislánnyal megnéztük az ékszereimet, ő pedig a játékait mutatta meg. Rámutatott egy babára:

– Ezt még nagyon régen kaptam, amikor négy éves voltam.
– És most hány éves vagy?
-Öt. 🙂

providence2

Providence is nagyon tetszett, minden határozott cél nélkül sétáltam erre-arra, és varázslatos helyeket találtam. Ebből okulva csak egyetlen tanácsot adhatok a vándor lelkeknek: amikor utazol, ne hagyd, hogy mások megmondják, mi az, amit feltétlenül látnod érdemes. Engedd, hogy a hely vezessen, és megmutassa magát neked. Akkor olyan titkokra bukkansz, amelyeket egyetlen útikönyv sem említ, és elfelejted, hogy turista vagy: otthon leszel.

Már csak a kvíz kérdés maradt:

Hogyan szólítják meg az amerikai eladók a nézelődő vásárlót?
A helyes válasz: c) „Hogy van ma?” Állítólag azért, mert így kifejezhető az udvariasság, és egyben lehetőséget kínál a segítségkérésre, míg a „Segíthetek?” hallatán a vevő úgy érezheti, ráerőltetik a vásárlást. Az „Isten hozta nálunk” szintén gyakori formula.

Lássuk az újat:

Eltévedtél, és megkérdezel egy járókelőt az útirányról. Miután elmondta, merre menj, hogyan búcsúzik el?

  1. Sok szerencsét!
  2. Később találkozunk!
  3. Viszontlátásra!

Sok sikert a megfejtéshez! Viszlát legközelebb 🙂

 

Tetszett a beszámoló? Olvasd el Szilvi korábbi bejegyzését is!