Önkéntesként az Egyesült Államokban – 6. rész

2015.10.05.

beszámolóhoz 1Sziasztok!

Ismét itt vagyok, és habár vannak újabb vakációs élményeim, most mégsem erről fogok írni. A mai témánk: filozófia. A szó jelentése a bölcsesség keresése, és ennek jegyében szeretném megosztani veletek, milyen bölcsességekre, kincsekre találtam ebben a házban. Adni jöttem és kaptam, tanítani jöttem és tanultam, gondozottjaimtól, akiknek ugyan segítségre van szükségük a hétköznapi tevékenységekben, de az élet nagy kérdéseiről, amiről sokan annyit töprengünk, meglepően egyszerű és gyakorlatias véleményük van.

Kedvenc kis hölgyem, akit én csak kiskacsának hívok, mert mindenhová utánam jön, egy este beszaladt hozzám a kertből a konyhába, ahol éppen a vacsorát készítettük, megölelt, és lelkesen újságolta:

  • Ó, Szilvia! Én olyan boldog vagyok!
  • Igen? Miért? – kérdeztem.

Rám nézett, aztán csodálkozva visszakérdezett:

  • Miért ne? – azzal sarkon fordult, és visszament a kertbe.

Tényleg. Miért ne?

Egy másik alkalommal ebéd közben beszélgettünk arról, hogy ki kellene festeni a házat, és láttunk is

leárazott festéket a boltban. Legközelebb hétvégére terveztünk nagybevásárlást.

  • Ezen az áron gyorsan elfogy – mondta az egyik dolgozó – lehet, hogy hétvégén már túl késő lesz.

Erre az egyik gondozott, aki eddig elmélyülten falatozott, letette a villáját, és közölte:

  • Soha nem túl késő.

beszámolóhoz 2

Végül a legkedvesebb történetem. Lakott itt egy Alzheimer kóros úriember, aki azóta már speciális otthonban él, mert a betegsége súlyossága miatt állandó felügyeletet igényel. Gyakran elfelejtett dolgokat vagy eltévedt a házban, de a tiszta pillanataiban megvolt benne az a bölcsesség, amely az idős, tapasztalt emberekre jellemző. Szépen játszott gitáron, a zene mindig megnyugtatta. Amikor csak tehettem, leültem mellé és hallgattam.

  • Nagyon szép – mondtam egy délután – látszik, hogy régóta gitározol, sokat tudsz a zenéről. Örömet szerzel vele másoknak.
  • Nem – válaszolta – Ezt nem én csinálom. Ez a zene hatalma. Minden ember életében kellene, hogy legyen hely a zene számára. Ha több zene volna a világban, akkor nem lenne többé háború.
  • Micsoda idealizmus – gondoltam. Ő tovább gitározott, és az egyszerű, békés dallam odacsalta a többi gondozottat, majd az önkénteseket, végül a dolgozókat is. Tudtam, hogy ebben a pillanatban a világ más tájain kegyetlen háború van, amelyben egyesek meghalnak, mások pedig arra kényszerülnek, hogy tovább éljenek az emlékeikkel, mégis olyan elképzelhetetlennek tűnt. Elnéztem a zenész köré gyűlt emberek csoportját, és arra gondoltam: meg lehetne próbálni.

Tetszett a beszámoló? Olvasd el Szilvi korábbi bejegyzését is!